2015. július 29., szerda

LCD kijelzőből lámpát 2



Hogyan csinálhatunk LCD- kijelzőből lámpát?

2. rész. 
Hogyan, mire figyeljünk?



Előző részben megvizsgáltuk a kijelző eredeti szerkezetét.
Ha ebből világító eszközt szeretnénk csinálni, akkor a következő dolgokat figyelembe kell vennünk:

Fizikai állékonyság megőrzése

Úgy tudjuk a legtöbb fényt kinyerni a felületből, ha az LCD üvegszerkezetét kiemeljük a többi elem elől. Ez viszont meggyengíti a szerkezetet. Legalábbis azt a tartást amit az üvegfelület adott, azt pótolnunk vagy helyettesítenünk kell. A legkézenfekvőbb megoldás, ha víztiszta plexit teszünk az üveglap helyére. ugyanakkor gondoskodni kell az antisztatizálásról. Ezt legegyszerűen egy spray segítségével tehetjük meg. Le kell ezzel fújni,majd pedig finom pamutronggyal áttörölni.És Statijelt 7401-et használtam.
Ügyelni kell arra, hogy a plexi vastagsága közel megegyező legyen az eredeti üveg vastagságával (1,5-3mm közötti), mert az eredeti keretszerkezet csak azt a vastagságot tudja összefogni.

Másik megoldás, amit mi is alkalmaztunk a Profi Szerviz ügyfélterében, hogy egy "bölcsőbe" fektetjük a fóliarétegeket. Így nincs szükség az üvegréteg pótlására.
A tartószerkezet gyakorlatilag egy keret aminek két rövidebbik végéhez  2db 2mm-es acélsodrony lett rögzítve. Az acélsodronyok által alkotott "bölcsőre" terítettük rá az eredeti szendvics szerkezetet ügyelve arra, hogy ne csússzanak el a rétegek egymáson.
Figyelni kell arra, hogy a sodronyok hossza egyforma legyen! Ezt úgy tudjuk legjobban biztosítani, hogy a sodronyt egy darabból készítjük és lehetővé tesszük, hogy igazgatni tudjuk a két oldal arányát. A tartókeret egyik oldalán átfűzzük a tartókeret másik oldalán csak a sodrony hosszát állítjuk be a rögzítés során. 



A hajlított elrendezést az tette lehetővé, hogy az eredeti szerkezet fény elosztó plexi rétege csupán 3mm-es, így hajlékony. Kipróbáltuk hogy a saját súlyától milyen ívet vesz fel, és ahhoz méreteztük a tartószerkezet hosszát.A sodrony távolság pedig a kijelző szélesség fele. Így lesz egyenletes a súlyeloszlás.

A két végére illeszkedik a LED-eket tartó aluminium profil. Ezt csipeszekkel fogattuk hozzá a szendvics szerkezethez.A baloldali lemez hordozza a LED-eket a jobboldali (10*20mm-es L profil) pedig takarást ad a látható oldalról.(a LED-ek fénye kiszűrődik a plexi élénél.


A műszaki sajátosságokból adódóan a felületére merőlegesen adja le a legtöbb fényt.
A hajlított alakjának köszönhetően hosszánál jóval nagyobb területre sugároz. két darab  4* 18W-os fénycsöves armatúrát váltottunki, ezzel a megoldással, úgy hogy az asztalok felületén mért fényerő 520luxról 760Luxra nőtt meg! 

Ha bölcsős szerkezetet készítünk akkor különösen oda kell figyelni a LED sorok hűtésére. Ha nem elegendően nagy a hűtőfelület akkor túl fognak hevülni a  LED-ek! Erről még írok a következő részben!

A rögzítési lehetőségekről.
A legegyszerűbb a kijelző eredeti talpát használni, azaz az eredeti talpat. Ez viszont nem ad túl nagy szabadságot illetve nem mindig helyezhető el úgy, hogy megfelelő legyen mint fényforrás.
Másik megoldás lehet az eredeti vázszerkezetre fali tartót csatlakoztatni, így oldalfali világítónak lehet használni az eszközt.
Be lehet lógatni a mennyezetről fém sodrony segítségével.
Ugyanis minden kijelző hátsó felületén vannak rögzítési pontok ahova a fali tartót tudjuk csavarozni. Ha ezekbe a furatos lyukakba szemescsavart hajtunk, akkor ezeken át lehet fűzni a tartósodronyokat.

Rögzítési lehetőséget adnak a a kijelző keretének külső peremén található csavarhelyek is. Ezt is fel lehet használni a sodronyos rögzítéshez.

A "bölcsős" megoldás esetén pedig a tartó keretet kell felfüggeszteni a mennyezethez.



A színhőmérsékletről

A beépített LED-ek hideg fényt (kékes színű) adnak. Ez megfelelő a munkaasztal fölé, de egy nappaliba, hálószobába melegfényű (pirosas) megvilágítás a kellemesebb. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy egy színszürő fóliát helyezünk a fényelosztó plexi fölé (a 3 fólias réteg alá), vagy a legkülső plexi alá.A fólia neve "korrekciós sárga". ez egy nagyon világos narancssárga színű fólia.

Fénymennyiségről 

.Led teljesítmény és amit ki váltunk vele...
100W-os hagyományos izzót kb 20W-os elektronikus fénycsővel és kb 10W-os LED fényforrással tudunk kiváltani (ez kb 90-100 lumen). Ha nagyobb területről nagyobb fényigényről van szó, akkor arányosan nagyobb értékkel kell kalkulálni! 
A meglévő szerkezet általában meglévő teljesítményű, a bővítés ugyan lehetséges, de nehézkes.Ennek kezeléséről a következő részben írok még...





Következő részben kifejtem, hogy a elektromos résszel mit lehet, mit kell kezdeni.

2015. július 24., péntek

LCD kijelzőből lámpát

Hogyan csinálhatunk LCD- kijelzőből lámpát?

1. rész. 
Miért és Miből?

A LCD  megjelenítők nagyon elterjedtek az elmúlt években.gyakorlatilag kiszorították a képcsöves (CRT) megjelenítőket. Az első szériák háttérvilágítása fénycsővel, (fénycsövekkel) volt megoldva. A legutóbbi 5 évben terjedt el a "LED-es TV". Ebben LED sor biztosítja a szükséges fényerőt. A fénycsövek öregszenek, nagy feszültség kell az üzemeltetésükhöz tehát nem éri meg a macerát.

Miért éppen hibás LCD TV-ből monitorból?
  • Mert a szemetet szaporította volna, így viszont hasznos eszköz válik belőle. 
  • A LED-ek nagyon strapabíró megbízható alkatrészek, tehát ha átépíted, akkor hosszútávon megoldhatod a világítási problémádat.
  • A egy kis barkácsolással elkészülhet egy különleges megvilágító.
  • A LED -ek fénytermelő hatásfoka sokkal jobb mint bármilyen másik fényforrásé.
  • Nagy a fényleadó felület, így minimális árnyékot teremt a megvilágított területen, és nem kápráztat. Ennél nincs jobb megvilágítási elrendezés, ha az egyenletes fényeloszlás a cél! 

pl.: Az ügyfélterünkben használatban lévő példány egy 50"-os kijelzőből lett megépítve. Így a fényleadó terület 123*70cm ! (csaknem egy négyzetméter!)

De hát törött a kijelző!?

Nem probléma ha törött az LCD réteg mert, gyakorlatilag MINDEN hibás LED- es világítású LCD monitor, vagy TV alkalmas a feladatra! Ugyanis a készülékekben lévő LED sor nagyon ritkán hibásodik meg. Ha sérült a kijelző, akkor is az LCD üvegszerkezete törik el, de a LED sort tartó szerkezet kis valószínűséggel.

Na és "Miből lesz a cserebogár?"

A LCD panel egy többrétegű szendvics szerkezet. 

  • Legfelső réteg az maga a ragasztott megjelenítő üvegszerkezet (az LCD) .

  • alatta a fényeloszlást segítő matt, fényszóró és újabb matt fólia réteg következik.Ezek néhány tized mm-esek.

  • A fényforrásból származó fényt egy plexi réteg oszlatja el a teljes felületen. Ennek vastagsága 2-5 mm közötti.

  • A plexi felületén apró bemarások látszanak itt lép ki a plexi felületén a fény.

  • Legalul pedig egy fényvisszaverő hófehér fólia található.Az a feladata hogy előre sugározzon a szerkezet.

  • A plexi lap egy vagy több éléhez van szorítva a LED fénysor. Ezek minidig egy fémlemezen vagy profilon helyezkednek el. Ennek fontos funkciója van: a bevitt teljesítmény jelentős része hőként távozik!  Előfordul, hogy a LED-eket tartó  profil a készülék fém hátlapjához is hozzá van szorítva, hogy az is hűtse azt. Ha nagy fényteljesítményre van szükségünk akkor többlethűtést is kellhet ide rakni!



Most már nagyon kiváncsi, hogy hogyan is kell ezt a világító eszközt elkészíteni a gyakorlatban?

Tartson velem legközelebb is, amikor leírom, hogy hogyan lehet hasznosítani ezeket a szerkezeteket.Mit vegyünk figyelembe mire figyeljünk?